Coaching esettanulmány #2: A maximalista szemlélet árnyékában

18 Jan
Régi álmom volt már, hogy létrehozzak egy olyan kis létszámú, elkötelezett személyekből álló csoportot, amelynek köszönhetően egy inspiráló, támogató közegben tudják a tagok kibontakoztatni a legmélyebb potenciáljukat, és megvalósítani legmerészebb álmaikat. Mindezt élvezetesen, és szórakoztató módon, olyan tanulságokkal, amelyek az életüket belülről formálja át.
Most végre eljött az idő, hogy ez az álom valósággá váljon. Egy olyan programot állítottam össze, amely a benne foglalt elemekkel, és felépítésével az egyik legmeghatározóbb transzformációt tudja nyújtani emberek számára.

Bővebb információért kattints ide

 

Sok megkeresést kaptam, hogy mennyire hasznos volt az előző esettanulmány bejegyzés, amit leközöltem, szóval itt a következő.

Úgy gondolom ehhez a bejegyzéshez tökéletesen passzol az alábbi videóklip, amelynek nagyszerű üzenete van, és elég jó irányba tereli a figyelmünket (a bejegyzésből meglátod miért írom ezt):

 

 

Coaching esettanulmány #2: A maximalista szemlélet árnyékában

Még több, mint egy évvel ezelőtt volt, hogy először elkezdtem együtt dolgozni Dáviddal.

Pókerrel kapcsolatban keresett meg, és elmesélte, úgy érzi, hogy a mentális játéka miatt nem képes kihozni magából pókerben, amit valójában tudna.

Egy rendkívül ambíciózus, kitartó, keményen dolgozó srácnak ismertem már meg akkor is. Mindig érzek egy extra belső kötődést olyan személyekkel, akikre igazak ezek a jellemzők, valószínűleg azért, mert magamat ismerem fel bennük.

Ugyanakkor jól ismerem személyesen is, hogy ezek a tulajdonságok nagyon gyakran egy maximalista szemléletből alakulnak ki, amely nagyszerű eredmények eléréséhez vezethetnek, ugyanakkor sokszor belső frusztrációval, elégedetlenséggel, és nyughatatlansággal párosulhatnak.

Dávid elmesélte, hogy pókerben főként a nagy mennyiségből, és rakebackekből szerzi a bevételét, amely így is egy szép összeg, de jóval többet is tudna keresni, ha a teljesítményét még jobban ki tudná aknázni egy megfelelő mentális hozzáállással.

Imádtam Dáviddal dolgozni. Tipikusan az a személy volt, aki felkészülve érkezett coaching alkalmakra, aki odafigyelt, jegyzetelt, és utána a következő alkalomig igyekezett beültetni a szerzett tanulságokat.

Már egyből az első coaching alkalom után elkezdtek változni a dolgok azáltal, hogy felismerte milyen belső konfliktusok hátráltatták a teljesítményét. Akkor öt alkalommal dolgoztunk együtt, és a pókerben gyökeres változásokat ért el. Mid-high stakes játékokat játszott, fókuszáltabban, hatalmas mennyiségben, és az eredményei is rendkívül pozitívan visszatükrözték a belefektetett munkáját.

Akkor pár hónap szüneteltetés után újra elkezdtük a közös munkát, most viszont már egy mélyebb szinten folytatva a munkát.

 

Tünetek, Okok, és Forrás

Volt lehetőségem együtt dolgozni 100+ játékossal már privát coachingjaim során, és leszűrhető volt, hogy azok a dolgok, amelyek visszafogják pókerben a játékosokat, igazából sokkal mélyebben gyökereznek.

Felszínre jöhetnek bizonyos “tünetek”, mint pl. valaki tilttel, motiválatlan, halogatja a pókert, fókuszálatlan. Ha ezek mögé megyünk, sokszor megtalálhatjuk az “okokat”. Ez lehet egy belső konfliktus valaki hiedelemrendszerében, mint pl. valaki szeretne többet pókerezni, de ugyanakkor belső bizonytalanság van benne éppen a játéktudásával kapcsolatban, és emiatt kevésbé érez késztetést arra, hogy játsszon.

Vagy akár, hogy van egy olyan tudattalan meggyőződése, hogy mindig nyernie kellene rosszabb játékosok ellen, csak azért, mert ő több energiát fektetett már bele, és jobb játékos. Azonban a póker természete ennek ellentmond, és egy konfliktus alakul ki, amely hátráltatja a maximális teljesítményt.

Ha feloldjuk az okokat, akkor a tünetek is meg tudnak szűnni, vagy kezelhetővé válnak, ezáltal a teljesítmény javul.

Azonban van egy még mélyebb rétege a problémáknak: a forrása. Amint a forrással kezdünk fogalalkozni az összes ok, és tünet el tud kezdeni fellazulni, és jobb megfogalmazás híján úgy nevezem most, hogy folyékonyabbá válni. Kevésbé tűnnek valósnak már, ezért kevésbé vannak hatással az életünkre. Ha a forrásban sikerül transzformációt előidéznünk, akkor az kihatással van minden területre belülről.

És ez az, amely irányba elindult Dávid is, hogy a forrással kezdjen foglalkozni, mert az fog igazán mély változást előidézni az életében.

Képes volt hatalmas energiát belerakni munkába, rengeteg könyvet tanulmányozott gondolkodásmód, személyiségfejlesztés témakörökben, nagyszerű összegeket keresett.

“De mi lenne, ha most már az egész út is egy igazán, mélyen élvezetes és könnyed folyamat lenne?” – tettük fel a kérdést egyik beszélgetésünk során.

Van egy jó hasonlat, amelyet szoktam mesélni.

Sokan úgy éljük az életünket, mintha lenne egy csont, amire ráírnánk a céljainkat, hozzáadjuk a boldogságunkat, az önbecsülésünket, a szerethetőségünket, az önértékelésünket, és aztán jó messzire elhajítjuk a csontot, és loholunk utána lihegve, mint a kutyák. Aztán amikor megszerezzük a csontot, akkor “HÚÚÚÚ ezaz!!! Elértem a célomat, most már boldog vagyok, elég vagyok, szerethető vagyok, jól érzem magam a bőrömben!”. Aztán egy kis idő múlva megint ráírjuk a következő nagy célunkat, hozzáadjuk boldogságunkat, önértékelésünket, stb. és megint jó messzire elhajítjuk, és megint loholunk utána.
Állj meg egy pillanatra most. Lassíts le egy kicsit. Akár vegyél egy mély levegőt, és lazíts le egy kicsit, miközben olvasod ezeket a sorokat.

Gondold végig, hogy milyen álmod, és vágyad volt pár évvel ezelőtt, amiket már mostanra megvalósítottál?

Mi lenne, ha igazán, igazán átéreznéd most ezekért a dolgokért a hálát? Értékelnéd, hogy ezeket elérted, és ott voltak, vagy vannak az életedben.

 

Elvárások vs. Értékelés

Az életünk elkezd megváltozni, amint az elvárásainkat lecseréljük értékelésre. Elvárások helyett, hogy minek kellene még történnie, ahhoz hogy boldog/elég/nyugodt/szabad legyek, inkább értékelnénk mindazt, amink már van, akik vagyunk, amilyen élményekben már volt részünk.
Ezt könnyű mondani, és érezzük is ennek az igaz voltát, de sokszor az agyunk mégsem képes erre.

Az agyunk túlélésre van tervezve, nem arra, hogy legteljesebben megéljük az életet!

Alapból folyton azt keresi, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek, hogy a biztonságunkat és túlélésünket bebiztosítsa. Ezért formálnunk kell, hogy képesek legyünk megélni az életünket minél jobban, ami sokszor pont a biztonságra törekvés ellenkezőjét jelenti.
Elmeséltem Dávidnak, hogy mindent az életünkben a fókuszunk, vagy más néven figyelmünk iránya határoz meg.

 

Amire, és ahogyan figyelünk, azt éljük.

Sarkított példa, de ha folyton arra figyelünk, hogy miért nem lehetünk még boldogok, vagy mi a rossz velünk, vagy mások mennyire szerencsések, akkor ugyanezeket és ezek mögött levő érzéseket fogjuk újra és újra kreálni az életünkben. Szemben ha arra irányítjuk a figyelmünket, hogy mit szeretnénk, mi lehetséges, mit értékelhetünk, hogyan adhatunk, hogyan szerethetünk még jobban. Ez a két fajta kicsit sarkított “figyelem irányzat” teljesen más életet eredményez.

De ha egy lépéssel visszamegyünk, mi irányítja a figyelmünket?

A figyelmünk iránya mögött a fejünkben levő kérdések vannak. Az agyunk kérdésekkel értékeli ki a valóságot legtöbbször teljesen öntudatlanul: “ez jó nekem? ez hátráltat? ez mit jelent számomra? ez alapján mit csináljak? …”

Ha mindig tudatosak lennénk, és könnyedén tudnánk folyton arra irányítani a figyelmünket, amerre haladni akarunk, akkor az életünk könnyed, és élvezetes lenne. De általában az addig kialakult belső világnézetünk, a meggyőződéseinkkel, és tapasztalatainkkal, bizonyos módon tereli ezt a figyelmünket.

 

Mi a te fő kérdésed?

Elmondtam, hogy mindannyiunknak van egy fő kérdése a fejünkben, amelyet az agyunk újra és újra feltesz, ezáltal irányítva a figyelmünket, és ez meghatározza az életünket. Ezzel a fő kérdés koncepciójával Tony Robbins egyik tréningjén ismerkedtem meg. Ez a fő kérdésünk az, amely 90-95%-ban a stresszes, frusztrált pillanataink hátterében van.

Ott elmesélte, hogy a saját fő kérdése a “How can I make it better?” volt, magyarul “Hogyan tudom jobbá tenni?”. Amely nyilván rengeteg mindenben segítette őt az életében, hogy eljusson olyan szintekre, ahol tartott, de ugyanakkor hátráltatta is az életben azáltal, hogy mindent mindig jobbá akart tenni, és emiatt nem értékelte eléggé a dolgokat úgy, ahogy vannak.

Elmeséltem Dávidnak, hogy én hogyan tártam fel a fő kérdésemet. Mivel ez a fő kérdés van a stresszes, feszült pillanataink hátterében, ezért ebből érdemes kiindulni.

Miközben ezeket a sorokat olvasod a te fejedben is megjelenhet, hogy neked mi lehet ez a kérdésed.

Nálam ezekre a stresszes, feszült pillanatokra az a jellemző, hogy elbizonytalanodok magamban, és a haladásomban. A figyelmem pedig arra helyeződik, hogy én mit rontottam el, én velem mi a rossz, én nekem miben kell változnom.

Ezek a pillanatok még mindig megjelennek az életemben, és valószínűleg meg is fognak, mert ez az egyik fő mintám, amelyet hoztam magammal gyerekkoromból. Mostanra viszont már annyira tudatossá vált, hogy könnyen észreveszem, amikor beindulna, és az esetek nagy részében könnyedén ki tudok lépni belőle, anélkül, hogy túlságosan maga alá kerítene órákra, vagy napokra.

Ha ezt megnézem, akkor a kérdésem valami olyasmi lehetett, amely arra irányult, hogy magamban keressem a hibát. Amikor Tony tréningjén kellett feltárni az este folyamán, akkor nem tudtam pontosan belőni a kérdést, de nagyjából tudtam, hogy mi lehet az. Aztán másnap reggel pár óra alvás után (szokásos Tony tréningen előforduló dolog), vinnyogott az ébresztő, hogy kelni kell. Az első gondolat pedig erre, amely beugrott az agyamba: “What did I do wrong?”, azaz “Mit csináltam rosszul?”.

Egyből éreztem, hogy ez a fő kérdésem, mégha tudatosan nem is nagyon tettem fel életemben, tudtam, hogy öntudatlanul ez jelent meg minden frusztrációm előtt szinte.

Minden fő kérdésünk mögött van egy meghatározó esemény, amely azt előidézte életünkben.

 

Nekem ez csak akkor vált világossá, amikor egy irányított meditáció során visszamentünk a legelső emlékemhez az életemben. Édesanyám vitt a bölcsödébe, és könyörögtem neki, sírtam, hogy ne hagyjon ott. Emlékszem ütöttem az ajtót, meg minden. Persze ott hagyott, mert mennie kellett dolgozni:)
Azonban amikor ez az emlék megjelent bennem, egyből tudtam, hogy onnan származik a fő kérdésem.

Az csapódott le a 2-3 éves gyermeki agyamban, hogy biztos azért “hagyott el”, mert valami rosszat tettem, valami rossz velem. Láttam, ahogy ez végigjátszódott az évek során az életem eseményein. Az önfejlesztés területén eltöltött éveim mögött is a háttérben ez a kérdés lebegett, amely újra és újra előtért.

Ahhoz, hogy egy kérdést újra és újra konzisztensen előhozzon az agyunk, rendkívül fontosnak érezheti, hogy így tegyen. Tehát valószínűleg masszív élvezet van ahhoz társítva, hogyha rájövünk, vagy megtudjuk azt, amire a kérdés irányul, vagy masszív fájdalom ahhoz, ha ez nem teljesül, és nem tudjuk meg.

Nálam az agyam azt társította hozzá, hogy ha megtudja mi a rossz velem, akkor végre meg tud szabadulni attól, és akkor már szerethető leszek, elég lehetek, és minden happy az életben. Ha nem tudja meg, akkor pedig értéktelen leszek, aki nem szerethető, magányos maradok, és kb. egyenlő a halállal, amely általában öntudatlanul a kérdés mögött van.

 

Ahogy ezt elmeséltem Dávidnak, és megkérdeztem, hogy tudja-e, neki mi a fő kérdése, azt mondta, hogy egyből tudta már amikor beszéltem az enyémről: “Megtettem a maximumot, a tőlem telhető legjobbat?”

Ez az, ami irányította az életét. Ez az, ami nagyszerű eredményekhez vezette el az életben, és ugyanakkor ez az, ami a frusztrált időszakai hátterében volt.

 

A maximalista szemlélet mögött

Beszéltünk arról, hogyan alakul ki ez a maximalista, vagy perfekcionista szemlélet. Gyakran a dolog mögött az áll, hogy gyerekként magas elvárást társítottunk ahhoz, hogy figyelmet, és szeretetet kapjunk, amire annyira vágytunk.

Ez lehet sokszor az, hogy magas elvárással voltak felénk szüleink, vagy akár egyikük, de lehet az is, hogy igazából nem is tudtuk, hogy minek kellene megfelelnünk. Ez akkor történhet meg, ha pl. a szülők túl sokat dolgoztak, és kevés figyelmet tudtak fordítani a gyerekre, vagy legalábbis benne ez csapódik le, valamint akár kevésbé tudták kifejezni az érzéseiket.

Dávidnál ugyanez volt a helyzet, ami miatt kialakult benne ez a kérdés. De ide sorolhatnám magamat is, és még rengeteg személyt, akivel dolgoztam, és errefelé terelődött a beszélgetés.
Ha valakiben neheztelés van a szülők felé, akkor ott azzal meg kell tudni békélni, mivel egyrészt minden szülőt “amatőr szülőnek” neveznek, azaz ők is csak a legjobbat akarják azzal a gondolkodásmóddal, amivel rendelkeznek. Az pedig az, amit ők kialakítottak a saját gyerekkorukból. Másrészt pedig, amint ez a “megbocsátás” megtörténik, egy valódi belső transzformáció tud végbemenni.

Idézőjelben írom a megbocsátást, mivel megérthetjük, hogy minden emberi cselekedet mögött egy pozitív indíték van, akármennyire is elítélendőnek tűnik ez, mélyen belül mindannyian szeretetre és figyelemre vágytunk, csak sokszor igen hátráltató módhoz folyamodhat az elme, hogy erre szert tegyen.

Ha meglátjuk ezt a belső ártatlanságot mindenkiben, és ezt keressük a cselekedeteik mögött, az életünk megváltozik. Együttérzőbbek leszünk magunkkal, és másokkal is, az élet pedig egy könnyebb, szeretetteljesebb hely lesz számunkra.

 

Itt van pár gondolat a perfekcionizmusról Brené Brown-tól:

A perfekcionizmus nem azt jelenti, hogy megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot. 

A perfekcionizmus sosem az egészséges teljesítményről vagy fejlődésről szól. Sokkal inkább abból a hitből fakad, hogy ha tökéletesen élünk, tökéletesen nézünk ki, és tökéletesen cselekszünk, akkor elkerülhetjük a hibáztatásból, ítélkezésből, és a szégyenből fakadó fájdalmat. Nem más tehát, mint védőpajzs.

Úgy gondoljuk, megóv bennünket. A valóság azonban az, hogy lehúz, és nem engedi, hogy szárnyaljunk.

A perfekcionizmus nem önmagunk tökéletesítéséről szól.

Nem más az alapja, mint a küzdelem az elismerésért és az elfogadásért. A legtöbb perfekcionistát úgy nevelték, hogy a jó teljesítményért (jó jegyekért, udvariasságért, engedelmességért, előzékenységért, jó megjelenésért, sporteredményekért) agyondicsérték őket. Aztán valahol útközben magukévá tették a következő veszélyes és ártalmas hiedelemrendszert: Járj az emberek kedvében. Teljesíts. Légy tökéletes.”

 

Az első lépés, hogy felismerjük a régi fő kérdésünket. Amint ez megvan, onnantól kezdve már sokkal tudatosabbak leszünk azzal kapcsolatban, hogy mi indult be a stresszes, frusztrált pillanataink hátterében.

A következő pedig, hogy ezt lecseréljük valami támogatóbbra. Valami olyanra, amely szintén kielégíti azt, amire a régi kérdéssel akart szert tenni az agyunk, csak támogatóbb formában.

Nekem az új kérdésem az lett, hogy “What can I appreciate in myself and my life right now?”, magyarul “Mit tudnék értékelni magamban és az életemben most?”

Elején erre tudatosan kellett emlékeztetnem magamat nap közben, mostanra már magától dobálja fel az agyam, azt keresve, hogy mit értékelhetek, ezáltal pedig egy más irányba terelve teljesen a figyelmemet.

Határozd meg te is a régi fő kérdésedet, és az újat, amelyet mostantól fogsz tudatosan kondicionálni magadnak (akár ehhez felírhatod valahova, ahol szem előtt van).
Amiket belerakhatsz: “Hogyan tudnám még jobban …” (ez már alapból előfeltételezi az elmédben, hogy már most is … vagy/ilyen az életed); “most”, vagy “ebben a pillanatban”

Tony fő kérdése: “Hogyan tudnám értékelni még jobban mindazt a szeretetet és bőséget, ami már az életemben van most?”

Ezek alapján meg tudod már magadnak is határozni. Kísérletezgess, nekem is csak a harmadik verzió talált be igazán.

 

Emlékszel még az “eldobott csont” hasonlatra?

Mindaddig, amíg az eredmények, célok hajszolás mögött ez a hiányszemlélet áll, amivel oly sokan rendelkezünk emberekként, addig maga a folyamat is görcsösebb, erőltetettebb, és jóval stresszesebb lesz.

Amikor egyre inkább átváltunk arra a világnézetre, hogy mindaz a boldogság, szeretet, öröm, hála, belső béke és nyugalom, amit odakint hajszolnánk, már ott van bennünk, és ezt kezdjük elmélyíteni, onnantól kezdve az életünk megváltozik.

 

“Közvetítő-” vs. “Végcélok”

El tudjuk választani a célokat ezektől a belső alap állapotoktól. Megkülönböztethetjük a “közvetítő” célokat, a “végcéloktól”. A társadalomban a legtöbben a közvetítő célokat hajszolják.

“Ha majd szert teszek x összegre, akkor biztonságban leszek és nyugodt lehetek.”
“Ha majd elérek x bevételt, szabad leszek.”
“Ha megtalálom a megfelelő társat, akkor majd boldog leszek végre.”
“Ha majd mások elismerik azt, amit létrehoztam, akkor majd elégnek és értékesnek érzem magam.”

Olyan, mintha azt mondanánk, hogy:
“Ha majd … “történik”, akkor … (alapvető, természetes érzéssel) rendelkezem.”

Elkezdjük kint keresni, bizonyos körülményekhez, személyekhez csatolni a belső jóllét állapotait, amely az alap természetünk. Ez az alap természetünk az, amely születésünknél, és 1-2 éves korunkban még tudtuk teljesen élni.

Ez a forrásunk. Ez az, ahova vissza akarunk találni. Feljebb írtam a tünetekről, okokról, és forrásról. Ha a forrását változtatjuk meg a “problémáknak”, akkor azok elkezdenek teljesen fellazulni és átformálódni, megoldódni könnyedén az életünkben, mivel a problémánk 99%-a csak az elménk által kreált.

Ahogy Mark Twain is mondja: “Rengeteg problémám volt az életemben, 99%-uk meg sem történt.”

 

Milyen egy elménk által kreált probléma? Pl. azon aggódik egy játékos, hogy nem lesz elég bevétele (pedig valójában minden rendben van, és korábban is rendben volt, de az elméje ezzel az “aggódással” akarja bebiztosítani a biztonságérzetét, hogy mindenre figyeljünk, kontrolláljuk a dolgokat). De lehet biztonságos probléma a tilt is, vagy motiválatlanság, vagy akár egy betegség is, amelyet az elménk kreál.

Amikor a forráshoz ásunk le, az az, amikor kívülről-befelé szemléletmód helyett átváltunk belülről-kifelé szemléletre. Már nem kint keressük mindazt, ami végig ott volt bennünk. Csak amikor valami nehéznek tűnő dolog történik az életünkben, vagy valami nehéz érzés maga alá kerít minket, akkor ez eltakarhatja előlünk ezt a természetes jóllét állapotát, és az agyunk kint kezdené keresni, azt gondolva, hogy elvesztettük.

Amint mélyebben megértjük, és megtapasztaljuk ezt a belülről-kifelé szemléletet, már egyre könnyebben vissza tudunk térni ehhez a természetes jóllétünkhöz. Egyre hamarabb felismerjük, hogy csak mi tesszük annyira szilárddá, és valóságosnak tűnővé ezeket a “problémákat”, amely ha visszanézünk az életünkre, mindig megoldódtak, sokszor teljesen maguktól.

Amint ezt a szemléletet éljük, már nem kell közvetítő célokat hajszolnunk, hanem a legmerészebb álmainkat tűzhetjük ki, és azt kezdhetjük élni napról-napra, mivel már nem kell a jóllétünket azokban keresnünk. Ezáltal maga az odavezető út is élvezetes, és könnyed lesz. Nem feltétlen könnyű, de könnyed. És az életünk megváltozik belülről-kifelé. Kihatással minden területre: póker, vállalkozás, kapcsolataink, egészségünk, anyagi helyzetünk.

Dávid ezt az utat kezdte el. Hatalmas transzformáción ment keresztül, amely mély szinten kezdte megváltoztatni az egész világnézetét. Ez egy folyamat, amíg egyre inkább megerősödik a belülről-kifelé szemlélet, de ez az, ami a valódi mély transzformációt jelenti az életünkben, nem csak a felszínen oldja meg a tüneteket. Sokkal közelebb került a valódi önmagához, szeretetteljesebb, együttérzőbb (magával és másokkal is) személy lett.

Ebben a bejegyzésben megosztottam pár érdekes gondolatot, és gyakorlatot, amelyek neked is hasznos felismeréseket eredményezhetnek. Javaslom érleld magadban ezeket, hogyan néznek ki a te életedre vetítve.

 

*******************

Amennyiben te is szeretnéd minél inkább kibontakoztatni a legmélyebb potenciálodat, és megvalósítani legmerészebb álmaidat, mindezt egy élvezetes módon téve, akkor érdekes lehet számodra az az 5 hónapos program, amely a legerőteljesebb transzformációt nyújthatja az életedben a privát 1-on-1 coachingon kívül.

Régi álmom volt ezt a programot létrehoznom. A legjobb eszközöket raktam bele ahhoz, hogy megvalósítsd mindazt, amit szeretnél egy inspiráló, támogató közegben.

Kattints ide bővebb információért

 

Ha van olyan ismerősöd, akinek szerinted hasznos lehet a program, esetleg ez az esettanulmány bejegyzés, akkor kérlek oszd meg vele a linkeket.

Jelenleg van két szabad helyem privát coaching együttműködésre. Kizárólag hosszabb távon dolgozok emberekkel, nem probléma fixáláson, hanem közös alkotásról, álmok megvalósításán mély belső transzformációval.

Amennyiben szeretnéd kihozni a legtöbbet az életedből, és ebben úgy érzed hasznodra válhat 1-on-1 privát coaching, akkor küldj egy üzenetet a west@dominaldazeleted.hu címre, és leegyeztetünk egy időpontot, ahol bővebben át tudjuk beszélni, hogyan is tudna segíteni az életedben az együttműködés.

Baráti üdvözlettel,
West

 

“Minden álom egy álmodóval kezdődik. Mindig emlékezz, hogy megvan benned az erő, a türelem, és a szenvedély ahhoz, hogy a csillagokért nyúlj és megváltoztasd a világot.” – Harriet Tubman

No comments yet.

Leave a Reply