Hogyan programozd az elmédet a céljaid elérésére

25 Jul

Bizonyára hallottál már a konkrét, világos célok kitűzésének fontosságáról.

Ahhoz, hogy ki tudjuk magunkból hozni a legmagasabb szintű teljesítményt, szükségünk van a tisztánlátásra az életünkkel és magunkkal kapcsolatban.

Ha nem mi határozzuk meg konkrétan, hol akarunk kikötni, akkor a véletlenekre, a körülményekre, valamint a tudat alatt berögzült gondolati mintáinkra bízzuk, hogy hol fogunk kilyukadni.

Azáltal, hogy meghatározzuk célunkat, beleprogramozzuk az elménk célkövető mechanizmusába, hogy merrefelé haladjon. Ezáltal tudatosan, és öntudatlanul is ennek megfelelően tudunk viselkedni a mindennapjaink során.

Ebben a bejegyzésben a célkitűzéshez osztok meg egy nagyszerű kis eszközt: Célkártya

 

 

Habár a nevéből könnyű kitalálni, miről van szó, a videóban elmesélem, hogyan találtam rá erre, illetve hogyan segített hozzá bizonyos céljaim eléréséhez. Mindez annak köszönhetően, hogy a célkártyával hatékonyan tudjuk programozni az elménket a célunk megvalósítására.

Nyilván a célkitűzés csak az első lépés, amelyet érdemes követnie a cselekvési terv kidolgozásának, és konkrét szokások kialakításának. De az egész a célkitűzéssel kezdődik, és ezáltal az elménk programozásával.

Ehhez nyújt nagyszerű pluszt ez a kis eszköz, szóval nézd meg ezt a rövid videót, és szerezz be egy kártyát, amelyre ráírod a céljaidat. Majd fogd a kártyát és vidd magaddal mindenhova, és olvasd el rendszeresen.

A változás kis lépésekkel kezdődik, amelyeket megteszünk újra és újra. Az idő múlásával ezek összeadódnak, és dramatikus változást okozhatnak az életünkben.
Kis lépések, változtatások, szokások következetesen megtéve.

Keresd ma is a varázslatos pillanatokat. Értékeld, amivel már rendelkezel az életedben, és hozd ki a legtöbbet a mai napodból.

West

No comments yet.

Leave a Reply