MJ DeMarco – Gyorsítósáv a Milliókhoz

30 Jul

Gyorsítósáv A Milliókhoz

gyorsitosav

Nagyon sokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, annak ellenére, hogy nagyszerű ajánlásokat olvastam róla. Főként azért nem kezdtem bele az olvasásába, mert azt hittem, hogy túl csilivili tartalom lesz benne, valami gazdagodj meg gyorsan sémára felépítve. Amint elkezdtem olvasni, egyből rájöttem, hogy eléggé tévhitben voltam. Azóta az egyik legjobb könyvnek tartom, amit olvastam.

A könyv szerzője, MJ Demarco, nem igazán híres a témakörben. Méghozzá azért, mert sok más íróval ellentétben, ő nem abból vált dollár milliomossá, hogy a tanításait eljuttatta rengeteg emberhez, hanem felépített nagyszerű bizniszeket, amelyeket később likvidált, és a felhasznált tapasztalatokat összegyűjtve megírta ezt a könyvet, amely azóta rendkívül híressé vált.

Az elején megismerkedhetünk a sztorijával, hogyan jutott el szegénységből anyagi függetlenségig rengeteg szenvedésen, frusztráción keresztül, és kemény munkának, erőfeszítésnek köszönhetően.

Bemutatja a 3 pénzügyi térképet vagy útitervet, amivel az emberek rendelkezhetnek, és amely meghatározza, hogy milyen anyagi életet teremtenek maguknak (minden egyes térképhez egy adott hitrendszer tartozik, amelyből a döntéseink és cselekedeteink származnak, ezáltal meghatározza az eredményeinket):

1. Járda -> Szegénység

A leggyakrabban járt út. Azok a személyek rendelkeznek ezzel a tervrajzzal, akik nem igazán pénztudatosak. Ami bevételük van, azt el is költik olyan dolgokra, amelyek nem feltétlenül szükségesek számukra. A ma élvezetéért feladják a holnap biztonságát, és általában az azonalli kielégülés vágya hajtja őket.

2. Kapaszkodósáv -> Középszerűség

A kapaszkodóság pontosan a járda ellentéte: a ma feláldozása egy fényesebb és szabadabb holnap reményében. A legtöbb pénzügyi témában íródott könyv ezt az utat sugallja. Menj egyetemre, szerezz egy jó állást, dolgozz, ne költekezz, rakd félre a bevételed 10%-át, fektesd be, és a kamatos kamatnak hála 60 éves korodra meggazdagodsz, közben pedig középszerű életet élsz.

3. Gyorsítósáv -> Gazdagság

A gyorsítósáv térképe képes elősegíteni a “Gyors meggazdagodást”, ami nem tévesztendő össze a “Könnyű meggazdagodással”. Rengeteg energiát, időt és erőfeszítést kell beleraknod, hogy elérd a gazdagságot, itt viszont egy olyan üzleti rendszerbe rakod bele ezt az időt, amelynek a tényezőit te irányítod. Szemben a kapaszkodósávval, ezáltal lehetőséged van arra, hogy 40 év helyett 7 éven belül felhalmozz hatalmas vagyont. Ahelyett, hogy egy multinál dolgoznál heti 50 órát, a saját vállalkozásodba/szolgáltatásodba helyezed azt az időt, és amivel lehetőséged van exponenciális növekedést elérni.

A könyv részletesen feltárja mindegyik térkép jellemzőit, és hátrányait, konklúzióként a gyorsítósáv előnyeit szemléltetve. A hátralevő részek pedig abban segítenek, hogyan hozz létre egy olyan rendszert, amivel meg tudod teremteni magadnak az anyagi életet, amire vágysz. Továbbá bemutatja a hatás törvényszerűségét, azaz milyen tényezők befolyásolják az üzleti sikeredet, pl. olyan dolgot kínálj, amire igény van a piacon szemben olyannal, amiben főként csak te látsz pénzt.

Úgy gondolom, hogy nagyszerű dolgokat ír le a szerző, amelyek segítenek abban, hogy az olvasónak kicserélje a fejében levő meggyőződéseket a hitrendszerében, ezáltal sokkal valószínűbbé téve, hogy végül évek múltán anyagilag előrébb tartson, mint most. Külön megfogott a könyvben, hogy szemben a korábbi elvárásommal, a könyv igen is a kemény munkát hangoztatja, mint megfelelő út, viszont ehhez a megfelelő térképpel (meggyőződésekkel) is kell operálni. És segít abban, hogyan válts át egyik térképről a másikra, végül a gyorsítósávban kikötve.

 

Szóval mindenképpen ajánlom, hogy vedd meg a könyvet és olvasd el, életed egyik legjobb befektetése lesz, garantálom.

 

3 Responses to “MJ DeMarco – Gyorsítósáv a Milliókhoz”

  1. Patyo August 22, 2013 at 7:00 pm #

    Köszi az ajánlást! Nagyon össze van rakva ez a könyv.

    • Naturalwest August 22, 2013 at 9:11 pm #

      Szívesen:)

  2. Balázsik Gábor July 4, 2014 at 1:28 am #

    Köszi, jó írás.

Leave a Reply